Jó Nekünk az Ipad?
Tegnap Steve Jobs személyesen mutatta be azt a terméket, amire állítólag eddig a legbüszkébb. Megpróbálok fogást találni rajta, kitalálni, hogyan viszonyuljunk ehhez a 24-szer 19 centis, 1,3 centi vastag valamihez, ami nagyjából olyan, mintha a MacBook Air billyentyűzetét és kijelzőjét elhajítanánk, a maradékra pedig egy touchscreent helyeznénk. Súlya egyébként 0,7 kilogramm, pont a fele az Airének, 16, 32 és 64 gigabájtos flash drive tárhellyel lehet kérni. Lehetne még sorolni a számokat, de a lényeg: jó ez nekünk? És ha igen, miért?
Méretes iPod touch?
A legkönnyebb, ha innen kezdjük. Az iPad legtöbb tulajdonságában valóban olyan, mint a telefonfunkciók nélküli multitouch-kistestvér, van egy Home-gombja (és hangerőszabályzó, valamint némító gomb is, hasonló logikai elrendezésben), ugyanazzal a kábellel csatlakoztathatjuk, van benne vízszintérzékelő, fényerősség-érzékelő, digitális iránytű, bluetooth, GPS (az okosabb modellben található). Az okosabb modell legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy a wifi mellett 3G-s chipet építettek bele, ezt egy külön erre a célra megvásárolt Micro SIM-mel hozhatjuk működésbe.
Ahogy hallgattam Steve Jobsot, amint a készülék kezeléséről, a "best browsing experience"-ről, az ujjai mozgásának lekövetéséről áradozik, az volt az érzésem, mintha egy alternatív múltba tekintenék vissza. Elképzeltem, hogy még nem mutatták be az iPhone-t, és ez az Apple első multitouch-eszköze. A hűha ugyanis pontosan azért maradt el, mert egy hasonló felhasználói élmény már mindenkinek mindennapos, csak az iPhone mérete miatt korlátokba ütközik néha: kicsi a billentyűzet, nem látható az egész weblap (vagy igen, de olvashatatlan úgy), túl kicsi a kijelző egy filmnézéshez. A felhasználói élmény szerint tehát az az érzésem, mintha az iPhone és iPod touch ennek a szükséges egyszerűsítése lenne. Egyszerűsíteni pedig általában olyat szokás, ami már létezik.
Saját hardver
Csakhogy 2007-ben még nem volt meg a megfelelő hardver, ami ezt a "kiterjesztett" élményt nyújtaná. Nem lehetett az ikonra tapizás után fél másodperccel nagyfelbontású mozikat nézni 1024-szer 768-ban egy 9,7 colos kijelzőn, nem lehetett ilyen felbontás mellett 3d-s játékokat kínálni (lehetett, de nem egy fél kilós valamin). Ki kellett fejleszteni egy processzort, ami mindezt elvégzi, és közben olyan keveset fogyaszt, hogy a szűkös helyre beszabott 25 wattórás akksival tíz óráig bírja a terhelést.
Mert az iPadba az Apple régóta várt, saját fejlesztésű PA Semi-chipje került, egy 1 gigahertzes Apple A4-es, saját grafikus maggal, egy olyan system-on-a-chip, amiről pontosan ennyit tudunk, és valószínűleg nem is fogunk megtudni többet. Legfeljebb majd a tesztekből.
Újfajta netbook?
Könnyebb, ha innen közelítjük meg a kérdést, hiszen inkább ebben a kategóriában versenyez az iPad, akármennyire hasonlítson is a külleme az iPod touch-éra.
Főleg azután versenyezhet ebben a kategóriában, miután megtudtuk az árát: a legolcsóbb modellt az Apple 500 dollárért árulja. Ezért pedig egy jobb minőségű netbookot kaphatunk, amit ugyanúgy böngészésre, filmnézésre, zenehallgatásra használhatunk, csak mindez valószínűleg sokkal kényelmesebb egy iPaden. De az iPaden futtathatsz 3d-s játékokat, tíz órán keresztül nézhetsz rajta hd-filmeket, ami egy netbookról nem mondható el.
A netbook sem munkaeszköz. Az iPad sem az. A laptopnál még megvolt ez a választás, ebből a szempontból kettő volt az egyben. Az Apple pedig szétválasztotta ezt, kivette a zsákból a munkaeszközt, és a maradékra hegyezett ki mindent. Igaz, hogy a netbookban nyomokban, csökevényesen megmaradt az, ami az iPadból így hiányzik, így hát csak azoknak jó választás az Apple verziója, akiknek egyáltalán nem hiányoznak ezek a funkciók.
Kézbe akarom fogni
Tipikusan az a készülék, amiről lehet tépni a szánkat, de ki kell próbálni, mielőtt vélemény alkotunk. A videók alapján azonban nagyjából biztos vagyok benne, hogy erről álmodozott Jef Raskin, a Macintosh csoport egykori vezetője. A hatalmas egóval rendelkező ember (nem is fértek meg egy épületben sokáig Steve Jobs-szal) egy "információs készülékről" álmodott, ami mindig a megfelelő információt adja meg a felhasználónak, aki mindig a megfelelő utasításokat tudja kiadni a készüléknek a megfelelő módon. Ezt láttuk az iPhone-ban, és ezt láthatjuk most nagyban is.
Ez pedig nemcsak azoknak kényelmes, akiknek az operációs rendszerek valami félelmetes szörnynek tűnnek, ahol bármi előfordulhat, ha rossz helyre kattintasz. Nekik eszményi a megoldás, de itt a mindennapi kényelemről van szó. Arról, hogy hogyan adnánk ki legszívesebben az utasítást, és hogy mit várunk el az utasítás kiadása után egy másodperccel.
Amire még vártunk volna
Persze, az iPad részben csalódás is volt. Számomra egyértelműen a magazinos anyagok megreformálásának elmaradása miatt. Úgy képzeltem, hogy az Apple a New York Times-nak már nem a webes felületét hozza majd be, hanem létrehoznak egy olyan felületet, ahol nem feltétlenül csak a függőleges görgetés az egyetlen haladási irány.
Minden másban azt hozta a készülék, amit várni lehetett. Nem többet, talán egy picit kevesebbet.
Amit hiányként fel lehet hozni: nincs multitasking az AppStore-os alkalmazásokra még ebben a készülékben sem, pedig a hardvere már megengedné. Nincs kamera az előlapon (és a hátlapon sem), így a France Telekom-féle ködösítés a legjobb konferenciahívásos készülékről egy hatalmas baromságnak bizonyult. Nem kezeli a flash-t, a Macek rákfenéjét, noha sokan vártak volna erre. Én mondjuk nem, de sokan igen. Az iBook szolgáltatás pedig szerintem felesleges volt, senki ne próbáljon meg egy ilyen fényes kijelzőn Háború és Békét olvasni, mert megvakul.
De ez a baj a pletykákkal. Utána már minden csalódás lesz.
Forrás: http://appleblog.blog.hu/2010/01/28/jo_nekunk_az_ipad
Utolsó kommentek